Trendynek és nekem miskolc városa örökké az iskola utcával és a spanyollal fog összemosódni: sok évvel ezelőtt, első spanyoltanfolyamunkra sehogy se tudtunk könyvet venni, bejártuk a főváros összes könyvesboltját, még az eurocenterbe is kivillamosoztunk, pedig az tényleg kint van a rákban, de semmi. éppen ezért nagyon megörültünk, amikor a spanyolon az egyik béna lánynál megláttuk a kincset érő könyvet. kérdeztük is rögtön, hol vette, a lány meg szemét lesütve motyogott valamit. míg trendy csak zavartan állt, és visszakérdezett, hogy hol, de erre megint motyogott, annyit értettünk, "iskola utca". én sajnos nagyon rosszul tudom tolerálni a félős, motyogó, tutyimutyi bénákat, így kb. ráripakodtam: "milyen iskola utca, és hol van az az iskola utca???" mire ő elhaló hangon, mint aki minden utolsó erejét összeszedi annyit mondott: "miskolc" mármint hogy ott vette a könyvet és nem valami iskola utcában. úgyhogy könyvünk továbbra se volt, de miskolc városára azóta is nagyon kiváncsiak voltunk.

a kezdeti bénázások után a 11-es indulás helyett 12 körül sikeresen elindultunk, és már alig vártuk, hogy az anilla által beharangozott szuper helyeken együk a szuper kajákat. sitty-sutty megérkeztünk és azonnal az étterem felé vettük az irányt, kaptunk kajajegyet anillától, és beültünk a bigben nevű helyre. (amit valójában egyikünk sem értett, hogy mi ez a név, mert semmi lándonra utaló dolog nem volt ott)

nem is kellett sokat várnunk, hogy legyen helyünk, nem sokkal később jött is a pincér. megkérdeztük, mi a menü, a válasz ez volt: meggyleves és naturszelet rízzsel. wendy és anilla rákérdeztek a vega menüre is, amire már nem jött ilyen határozott válasz: ööö, saláta....ééés ööö gomba. és bár remek volt a társaság, azért már igencsak kezdtünk nagyon éhesek lenni, de a levesnek semmi nyoma nem volt. kb 40 perc múlva bementem szólni, hogy azért legalább azt a rohadt meggylevest kihozhatnák, amit gondolom, nem akkor csináltak egy kondérból kell csak kimerni..jött is a pincér kezében 3 levessel...gombalevessel. nem nagyon értettük, hogy akkor ez most mi, de már annyira éhesek voltunk, hogy igazából leszartuk, mit eszünk. (bár didi levesére még egy kicsit várni kellett, merthát egyszerre csak 3-mat tudtak kihozni!)

Újabb 40 perc várakozás, sokszori jelzés a pincérek felé, hogy akkor most mi várunk (ráadásul a vega kaja tartalma még kétséges volt, majd megérkezett 2 adag kaja: egy szelet hús szalonnával és sültkrumpli. didivel elkezdtük habzsolni a kaját, wendy meg már őrjöngött az éhségtől, meg a türelmetlenségtől, majd persze mikor már mi majdhogynem befejeztük az evést, megérkezett a vega kaja is: egy tányér saláta. ennyi. egy nyúlkaja. ekkor wendy teljesen kikelve magából (teszem hozzá, jogosan), kérte, hogy legalább sültkrumplit hozzanak még nekik. ki is hoztak...kettejüknek egy adagot.

wendy, aki már kurva ideges, és jómagam, én nyugodt vagyok

a botrányos kiszolgálás mellett voltak azért vicces dolgok is. például, hogy miközben vártuk a kaját, elsétált mellettünk egy fiú meg egy lány, akikre trendy kissé lenézően megjegyezte: "ezek miskolciak!", majd mikor visszafelé jöttek, az étterem bejáratánál a fiú megállt, visszafordult, ránézett trendyre, és megkérdezte: "nem ismerjük egymást valahonnan?" trendy a szokásos unott és persze vörös fejjel jelezte: "nem hiszem..." de már nem tudta lemosni magáról, hogy ő valójában miskolci.

majd átültünk az impresszóba, ahol isteni finom túrógombócot ettünk desszert gyanánt, amikoris megint csak feltűnt a fiú az étteremből, aki egyre jobban vigyorgott, és már nemcsak trendyben, de anillában is ismerőst vélt felfedezni.

Anilla: Tudom, ki vagy! Te vagy brusz villisz!

Fiú: IGEN! És veled meg (néz trendyre) a vesztendben találkoztam, belányival voltál ott!

Trendy: Jaaa, igen, tényleg, a vesztend!

Ekkor már az asztalnál mindenki hangosan röhögött, a fiú nem nagyon értette, hogy mi olyannyira vicces, mindenesetre fény derült a "miskolci fiú" kilétére.

Aztán átmentünk géczydávid filmjét megnézni, és még szerencse, hogy ittunk előtte egy jó erős feketét, mert a teremben annyira meleg és levegőtlenség volt, hogy anélkül tuti alvás lett volna a 4 kisfilm. (bár egyesek kávéval is bóbiskoltak...)

A díjkiosztó gála 6kor kezdődött, ami egy igazi sas-kabarévá alakult. Hol azt hitték, nincs jelen a díjazott, hol a díjátadó személye volt kétséges, hol az mondott beszédet, ki nem is kapott díjat. És persze mi mindent hangosan kommentáltunk, meg könnyes szemmel nevettünk. Kedvenc két mondatunk: a bemondónő: "És most a Duna televízió díja következik. A díjat átadja: Én." mikor már tényleg hangosan röhögtünk, egy előttünk ülő nagyon ideges fejű lány fordult hátra és fogai között átszürve ennyit mondott, valójában suttogva ordított: "Could you STOP talking???" Nem igazán sikerült, de a lány is megkapta a magáét, amikor az egyik beszéd közepén megszólalt a mobilja, ekkor mi krákogtunk feléjük rosszalóan.

a fannntasztikus díjátadó után siettünk a fogadásra, ahol trendy persze nem akart enni, csak inni, és mi se voltunk annyira elégedettek, mert a kaják hipp-hopp elfogytak. anilla nokedlit evett salátaöntettel, én nokedlit káposztával, de a legjobb egy külföldi pár volt, akinek nőtagja a mandulás muffin mellé jó kis pörköltszaftot kanalazott a tányérjára. csak a nyűgösködő valusek szólamára ugrottak a pincérek és szervezők, és hoztak valami ragut meg rízst, de abból már nem kértünk. inkább ezerell koncentráltunk a cinefest hivatalos italára, amit minden miskolci dzsemiszonnak ejtett, és anilla beharangozásából nagy reményeket fűztünk hozzá.

nem igazán látszik, de anilla orrán dzsemiszon kupak van

hát nem csalódtunk, nem telt el fél óra és elszabadult a pokol, először csak azt vettük észre, hogy nehezen jutnak eszünkbe a dolgok, például trendy agya egyenesen lebénult, amikor rolánd elmesélte neki, hogy ő a fétnómór tribjűt zenekar dobosa, trendy kezdte is volna sorolni a kedvenc számait, de egy se jutott eszébe, szegény csak ilyeneket mondott: "és tudod van, az, hogy..." és itt mindig elnémult. majd wendy lett kurva ideges, mert neki meg nem jutott eszébe a kedvenc gyerekkori meséje, csak azt dúdolta egyfolytában rolándnak, hogy "vár spartacus, bob, rebeca...", ő meg innét nem tudta folytatni, de én persze segítettem, mert nekem is nagy kedvencem volt az Elsűllyedt világ.

aztán anilla odapattant wendyhez, hogy "gyere már, segíts kékszeműgergőnek! hogy írod körül azt, a szót, hogy dignity? mire wendy: hát, dí áj dzsí..." aztán valusek mondta wendynek, hogy szuper munkát szerzett neki d.nóra által, gyorsan számot is cseréltek, de d.nora ekkor már igencsak kapatos volt, olyannyira hogy kb öt perc múlva hívta is wendyt, aki meg kb. mellette állt:

wendy: miért hívtál nóra?

d.nóra: jaa, hát , hogy a munka, majd akkor megbeszéljük, ha lesznek konkrétumok. istenem, tök kész vagyok...

wendy: áá, nem is, tök jól tartod magad, tényleg, nem látszik semmi, tök jól tartod magad.

d.nóra: igen, jajj nagyon jól esik, hogy ezt mondod, tényleg nagyon sokat jelent.

nem kellett sok, alaposan gyűltek az emberek a dj jobbnál jobb számaira, mi is betódultunk táncolni, sőt őrült módon ugrálni, az our house-ra, és jimmy sommerville don't leave me this way című számánál valusek elordította magát, hogy körtánc, és nem csak mi, a barátai, hanem az egész filmszakma egy emberként karolta át egymást a szóra, járta a táncot. sosem feledjük b.györgy boldogságtól sugárzó arcát, amint fut, ugrál és teli torokból ordítja, hogy óóó bébi, az biztos.

a köránc eszktatikus élménye után nem lehetett hova fokozni a bulit, nagyon fáradtak lettünk, azt se tudtuk, hogy ki hol van, mi van vele, el kellett kezdeni összeszedni egymást. ekkor találtunk rá reiszre, aki ki tudja mióta, egy széken aludt, hárabillentett fejjel, bármit lehetett mellette csinálni, nem ébredt fel. mutatnánk:

Szép lassan elkezdett elfelé szivárogni a társaság (itt muszáj megemlítenem, hogy anilla jóval előbb lelécelt, mint mi, és nem is akármilyen körülmények között kellett elhagynia a fogadást: valuska talált rá, amint a kajaasztalon CSUKOTT SZEMMEL ült!). És mikor már a táskánkat meg a kabátunkat vettük fel, döbbenten tapasztaltuk, hogy didinek nyoma veszett. Hiába hívtuk, semmi. Pedig hát nagyon kellett volna nekünk, hiszen a kocsijában volt minden cuccunk...meg persze kicsit aggódtunk is érte, de inkább idegesek voltunk, mert biztosak voltunk benne, hogy valami helyi kislánnyal lépett le.

Először átmentünk a manyana nevű diszkóba, én legelől mentem valusekkel magunk mögött hagyva wendyt és rolandot. wendy botrányos részeggé vált, alig bírt járni, és egyfolytában csak ezt üvöltötte: "hoool a deákdaniiii? a kocsijában van a leptopom!" hiába mondtuk neki, hogy kussoljon, mert mi sem tudjuk, mi van vele, de ő megállás nélkül nyávogott. a manyana előtt megismerkedtünk cickánnyal és társaival, akik szerint ciki bemenni hátizsákkal (valuseken és rajtam is az volt), meghogy múlt héten valaki bakkancsba ment be...mondták ezt felháborodva. Útban a cunami nevű hely felé egy padon ülve rátaláltunk reiszre, aki természetesen ugyanolyan pózban aludt, mint fél órája a fogadáson. A cunamiból is rögtön kifordoltunk (mint másnap anillától megtudtam az egy maffiahely, így még szerencse, hogy hamar szabadultunk), és mivel már mindannyian nagyon a végét jártuk, kezdtük feladni a reményt, hogy didi valaha is előkerül. Beültünk a szálloda előterébe, valusek elintézte, hogy az első vonatig ott maradhassunk, amikor egyszercsak nyílik az ajtó, és besétál didi. Teljes filmszakadás, hiába faggattam semmire nem emlékezett. Gyorsan elmentünk a kocsihoz, magunkhoz vettük a cuccunkat, és már alig vártam, hogy a miskolctapolcai flóra panzióban álomra hajtasam a fejem. Ekkor wendyre újabb roham jött, hogy ő nem jön velünk, megvárja az első vonatot (teszem hozzá iszonyat hideg volt, és a vonat indulásáig még több, mint 1 óra volt). Hiába mondtuk neki, hogy jöjjön velünk, ő hajthatatlan volt. Hívtunk egy taxit, és wendyt magunk mögött hagyva elindultunk tapolca felé.

Reggel didivel kissé rémülten ébredtünk, mert az ablakból a kilátás olyan volt, mintha szlovákiában egy hegyi penzióban lettünk volna. Valami rémlett nekünk a taxiútból, meg a portából, meghogy mintha jelezték volna, hogy 9-ig van reggeli. Egy gyors zuhany a vasszagú vízzel, és már lent is voltunk a resztaurantban. Az egész penzió olyan volt, mintha a szomszédok egyik része elevenedett volna meg, úgy éreztük magunkat, mint taki bácsi és lenke néni egy hosszúhétvégén a mátrában. A reggeli igen bőséges és gusztusos volt, amint azt a kép is jól példázza:

A 10:23-mas busszal bebumliztunk a VÁROSBA, megittunk még egy jó kis almafröcsikét anillával és valusekkel, elbúcsúztunk a várostól, benyomorogtunk didi kis kocsijába (valusek olyan volt benne, mint a hihetetlen családból az apa), és elindultunk hazafelé...