Gyakran azok az esték a legjobbak, amikor nem bolyongunk egyik helyről a másikra, nem költjük feleslegesen  a pénzünket, nem ismerkedünk idegesítő alakokkal, csak üldögélünk, iszogatunk és nagyokat nevetünk. Természetesen ehhez kell egy olyan hely is, ahol biztosítva vagyunk a nyugalomról és a jó minőségről...és hát mi más is lehetne ez, mint a NAGYDIÓ.

Nyolcra volt megbeszélve a találkozó, és én oda is értem volna pontosan, ha nem kell nikikére várni, míg visszamegy egy plusz rétegért, merthát ugye ő még nem járt ott, és meg kellett neki mutatni az odavezető utat. szerencsére nem is késtünk sokat, bár anilla már ott ült egy pofa sörrel meg egy magyarnaranccsal, pkatival a bejáratnál találkoztunk össze, és csodák csodája wendy is időben befutott.

Trendy épphogy levette a kabátját, már rohant is a bárpulthoz, hogy szomját oltsa, ám kissé megszeppent arccal tért vissza, miután kiderült, hogy tóni tisztán emlékszik a múlt heti történésekre, miszerint trendy elpanaszolta, mennyire fázik, tóni pedig attilát ajánlotta, hogy felmelegítse őt, trendy meg boldogan el is fogadta volna. és mikor tóni kilépett a wc-ből, trendy meg is szólította őt, hogy "jaj tóni, miket mondasz rólam attilának?". Tóni kicsit fura fejet vágott, és csak ennyit mondott: "Dehát így volt, nem? Egyébként meg nem tóni vagyok...hanem árpi!" És hogy honnan jött ez a tóni név? Mi magunk sem tudjuk!

Wendy a pulttól vigyorgó fejjel jött vissza az asztalunkhoz, és mikor kérdeztem, hogy minek örül ennyire, örömmel újságolta, hogy a pulthoz lépve, neki meg sem kellett szólalnia, attila már kérdezte is: a szokásosat? én meg tökre elkeseredtem, hogy tőlem még soha nem kérdezte, de anilla elmagyarázta (immáron 100x-ra), hogy ez biztos azért van, mert én gyakran variálok.

Nikike mint kiderült nem bírja a fröccsöt, mert elmondása szerint 3 korty után olyan lesz, mint egy etióp kisgyerek, felfúvódik a hasa. Első körben baracklevet ivott, ugyanis nagyon megszomjazott a sósmogyorója végett, ám még mielőtt beleivott volna, felfedezte, hogy 2 szőrszál és valami fekete kosz is úszkál az italában. Mi hiába győzködtük, hogy ugyan, semmi baja nincsen, nikike fejét látva jobbnak láttam visszavinni a levet a pulthoz, és kérni helyette egy másikat. mutatom is attilának, hogy nézze, mi van benne, készségesen ki is cserélte, tóni (vagyis árpi) értetlenül nézegette, majd megszólalt: "az enyém nem lehet, én barna vagyok!" És bár a második körben bort rendelt (vagyis trendyvel rendeltetett), nem bízott az originalli tablettás borban, ezért palackozott vörösbort hozatott magának, kemény 260 forintért.

eszünkbe jutott, hogy Nikikénél van fotóaparát, gyorsan meg is akartuk örökíteni, hogy íly szépen együtt vagyunk. megkértünk egy lányt, hogy kapjon le minket, de szarabbnál szarabb, homályos képeket csinált rólunk. ekkor nikike észrevette, hogy ha felakasztja az egyik fali akasztószögre a gépet, akkor tudunk autómatán is fotózni. és láss csodát egyik kép jobban sikerült, mint a másik.

ezzel a szép zárszóval szerettünk volna búcsút venni egymástól és az estétől, de az asztalon ott sorakozott még egy csomó tökmag, szaloncukor meg mindenféle rágcsa, és egy bazi nagy csokimikulás. wendynek eszébe jutott, hogy adjuk a mikit attilának ajándékul, kért is engem, hogy menjek el vele a pulthoz odaadni, de én persze nemet mondtam. aztán mégis beadtam a derekam, de csak úgy voltam hajlandó oda menni vele, ha nem kell megszólalnom. persze a pulthoz érve már én is kedvesen magyaráztam attilának, hogy ez a mi ajándékunk a kedvességéért. wendy erre persze megint kiabált velem, hogy tessék itt az idomulós kis kurva viselkedésem, rögtön kinyílik a szám ilyenkor. attila nagyon örült, kirakta a pult fölé főhelyre a mikit, ráírtuk, hogy sok szeretettel trendy és wendy (szívecskéket is rajzoltunk), kedvesen elbúcsúztunk és boldogan tértünk haza, megnyugodva, hogy tényleg a nagydió a mi törzshelyünk, ahol mindig szeretettel várnak minket.