július 12., csütörtök

kőszegen pikk-pakk összepakoltunk, és már 10kor a kocsiban ültünk útban a balcsi felé. és bár majdhogynem tollerként végeztük (a szembesávban egy őrült előzött, de katka ügyesen kivédte, satufék, isszonyat égett gumiszag, nekünk meg földbegyökerezett láb), szerencsésen megérkeztünk, sőt még kompoztunk is, ami kb egy másodperces út volt, de csodálatos környezetben hátünk mögött tihany, előttünk meg a cél.

anilla már jóelőre lefoglalta az általunk oly kedvelt közösségi szájton a szállásunkat, egy nagyon takaros kis házat, közvetlenül a balaton partján, 2 szoba, fürdő, konyha(odu), terasz...és bár 3 km-re volt a fesztivál területétől, egy szemernyit sem keseredtünk el. persze ahogy megérkeztünk, elkezdett szemerekélni, majd szakadni az eső. szegény wendy kicsit ki is készült, ruhástul ledöglött az ágyára, és már aludt is. mi meg addig elmentünk felvenni a karszalagokat, meg felmérni a terepet.

az estéről csak annyit címszavakban, hogy a bachlava (vagyis bauchlang) koncertje nagyszerű élmény volt, el se hittük, hogy emberek ilyet tudnak művelni a szájukkal. a halottjaiból feltámadt balányi megszervezte, hogy bagobálint nekünk adja a 170ezres hegymászó sátrát, milyen hasznos is lesz majd, elhelyezzük benne a kabátokat meg a kaját és nem kell cipekedni meg fizetni a csomagmegőrzőben. mondanunk se kell a sátor ötlete azért pattant ki a fejünkből, mert kurva idegesítő volt egy hatalmas tavalyi h&m-es szatyorral mászkálni minden fele.

bagobálint nagyon kedves volt, érdeklődésére, hogy a sátron kívül minden más felszerelésünk megvan-e, mondtam, "persze van nálunk polifóm meg hálózsák, csak a sátrat felejtettük el, aludni meg nem tudunk hol...". erre ő megértőn bólogatott és átadta a becses kincset, ekkor belányi a következő szöveggel engedett utamra:"nyomatékosan mondom, bálint egy túrázó, ez egy 170 ezres sátor. szexelhetsz benne, de nehogy kiszakítsd." megígértem, hogy úgy lesz, ahogy mondja, és a sátorral a kezemben kiscsekész módjára meg is jelentem a chachacha forgatagában, ahol a többiek már javában a fejükön pörögtek.

sajnos nem telt el egy óra se, amikor trendy nyafogni kezdett, hogy fáradt, katka meg már alig állt a lábán, mert a körme annyira benőtt, hogy lassacskán csak az amputálás tűnt egyedüli megoldásnak, hogy enyhítsen szenvedésein. szóval, közölték, hogy távoznak, de előtte mutattak még valamit, ami már az első nap kiérdemelte a száund legocsmányabb jelenete címét: a coca-cola sátortól olyan öt méterre, a parton, kb ötven ember kikerekedett szeme láttára dugott egy párocska. mire odaértünk már úgy tűnt túl vannak mindenen, de a fiú megérezhette, hogy újabb nézők érkeztek, és akcióba lendült. olyan két percig csak döbbenten, földbegyökerezett lábbal álltunk, majd visszatántorogtunk a tánctérre, katka és trendy nélkül, akik magukkal vitték a sátrat is, nálunk csak a cövekek maradtak. rikárdó és dini mint mindig most is nagyszerű táncpartnernek bizonyultak, és anillával reggelig pörögtünk volna a fejünkön, ha nem telefonál trendy sírva, hogy nem tudnak bejutni a házba, beragadt az ajtó és még a sátrat se tudják felverni a kertben, mert a cövekek meg nálunk vannak.

úgyhogy anillával útnak indultunk megmenteni a két bénát, és míg odafele a nálunk lévő jordánbornak köszönhetően gyorsan elröppent a száundhoz vezető út, hazafele csak vánszorogtunk, még stoppolni se lehetett, mert csak taxik jártak már az utcán.

hazaérve persze egy nyomásra kinyílt az ajtó, de addigra nem is bántuk, hogy otthon vagyunk, mert farönkként dőltünk kényelmes ágyikónkba, készülve a másnapi monstre strandolásra.