a pénteki nap igazából említésre sem méltó, már az odavezető hajóúton iszonyat fekete felhők gyűltek az égen, és egyetlen perc alatt minuszfokok lettek. talán az egyetlen érdemleges dolog a yeke-yeke volt, azaz lett volna, de wendyvel folyamatosan fikáztuk a színpadon lévő öreg tatát, valusek meg minket, hogy elviselhetetlenek vagyunk, ezért hamar ott is hagytuk a világzenei terepet. míg trendy lefordult a wantu színpadhoz, valusekkel mi ósdi párként elmentünk a jazz sátorba kultúrálódni harcsa veronikára. ott aztán sikerült leülnöm az egyetlen pár elé a földre, akik széken ültek, így konkrétan semmit se láttunk, valuseknek zsibbadt a lába az üléstől, így fél óra után úgy dönöttünk éppen eléggé kulturáltak vagyunk és otthagytuk az álmosító szólamokat. betértünk a szeparéba, ahol ittunk egy bakardit, navarro erobik mozdulataival táncoltunk az olyan nagyszerű zenékre, mint a "ó mondd, hány évig tart még a nyár", de mivel erőnket meg italmúniciónkat a másnapra tartogattuk, külön, külön, de hamar hazatipliztünk. jobban mondva csak én meg trendy, mert valusekről kiderült összevissza viszkizett és pálinkázott, hajnalban tántorgott haza.

jaaaa, tegyünk be azért képeket a kis barátságmedalionokról, amiket azóta is büszkén hordunk, pedig mi tagadás tényleg nem túl szépek:

szombaton 5-öt beszéltünk meg navigátor attilával, csempészés ügyileg, csodák csodájára pontosan érkeztünk, és mint 2 ukrán menekült pattantunk be a kocsiba, trendy lába mellett a táska tele italokkal, és próbáltunk végig pókerarcot vágni, nehogy balek mód lebukjunk. legalább 3x kellett megállni ellenőrzésre, egyszer még a csomagtartót is ki kellett nyitni, de szerencsére, minden gond nélkül átjutottunk a fekete határon. (tényleg olyan az az egész autóbehajtás ott, mit vmi háborús övezetben. a vodkát rögvest bekevertük, ám aztán rájöttünk, hogy inkább a borral kéne kezdeni, és a nagy pörgésben nyomatni a vodkát. mikor odaértünk kólinra, trendy kezében a bor meg a vodka, meg üres műanyag poharak, de hiába, mert vizünk nem volt, így fröcsikét nem tudtunk csinálni, úgyhogy a bort magába vedeltük. aztán átmentünk harminc ipszilonra, ami igazából nem volt túl jó, kivéve wendy kedvenc számait, utána csak azt dúdolgatta, hogy "egyik kezében bor van a másikban szóda", és már az italadagunk is fogyóban volt, de a hatás annyira nem érződött. meg voltunk sokat a szeparéban, aminek igazából semmi értelme nem volt, talán csak az, hogy feltankoljunk, trendy kedvéért elmentünk edemgrinre, ami nekem nagyon nem tecett, szerintem egy brúsz szpringszín, vagy ahogy egyedpeti mondta, az olyan költőies. vagy  és akkor anilla mondta, hogy menjünk frenkre, aki ugyebár wendyvel együtt ünnepelte a 30-ik szülinapját, és én nem is értem, hogyan, de a töménytelen vodka meg a rengeteg ide-oda sétálás miatt, rettentően elálmosodtam, le is ültem a földre, gondoltam, egy kicsit megpihenek, aztán ez lett az eredménye:

konkrétan a sex&drugs&rock&roll című számra sikerült elaludnom.

utána jött szőr és polek, amit nem így kell írni, de mi így fogjuk, ami annyira vicces volt, hogy egyből feléledtem. csak egy két szó: borotvahab, feleseket osztogató cirkuszi törpe, gyilkos maszkok, pornószínésznők, tangát éneklő olcsó ripi, németh juci, páblóhni tibi, fehér kontaklencsés ijesztő figura, aki anilla ismerőse volt.

wendy az este végén csak annyit mondott magáról: megittam félüveg vodkát, szarba léptem, lefújtak borotvahabbal, megdobtak szeméttel és bevertem a lábam a wantu sátor tartókötelének vasába.

én meg ugye elaludtam, aztán vettem egy nagy hotdogot, amit ugy ettem, hogy mindenhova estek szét a darabjai és tutukának mondtam az örök igazságot: niggerbe sose bízz. wendy szeirnt olyan voltam az alvásom után, mint egy régi általános iskolai csöves osztálytárs, akivel a szigeten véletlenül találkozik az ember és nem meri megmondani neki, hogy mennyire ciki.

vasárnap a tervezett 3 helyett, kb 6ra értünk ki, tengtünk lengtünk ide-oda, és mivel egész héten azt énekeltük, hogy szelekt ól, dilit ól, egyértelmű volt, hogy megnézzük az émbör szimszet, de olyannyira uncsi volt, hogy ezt a számot már meg sem vártuk, helyette elmentünk sarki fényt inni, ami csodálatos egy ital, mindenkinek ajánljuk, és ezentúl otthon is fogunk gyártani. konkrétan szétpattant az agyunk, ahogy ittuk. aztán kicsi killers, meg mittudomén, csakhogy teljen az idő a jusztine-ig. és akkor valahogy elkeveredtünk egymástól, tutuka irogatott, hogy jusztinre-ra képtelenség bejutni, akkor mi felszedtük a sátrat, csak wendy volt olyan leleményes, hogy bejutott, meg is lett az eredménye az ugrálásának, másnapra jól meg is fázott.

összeségében kellemes volt a sziget, és örölünk, hogy csak 5 nap volt, mert ezt igy pont ki lehetett bírni (merthát azért valljuk be, öregek vagyunk már ahhoz, hogy 7 napot végig ugráljunk). és amennyire vártuk egész évben, olyan hamar el is reppent, és ismét megállapíthatjuk, hogy azért ez a sziget dolog, egy jó dolog.