Mivel anilla annyira "kedvesen" minket is megkért, hogy csináljuk meg az öt pontos mémet, hát tessék íme, nehezen, de elkészült. Öt dolog, amit lehet még nem tudtatok rólunk.

1.         Megismerkedésünk után nemsokkal rájöttem, hogy trendy valójában már 20 évesen is egy ósdi nyanyaként viselkedik és gondolkozik, ha elfeledkezik magáról vagy spontán kell reagálnia valamire. például, ha leül valahova a kistáskáját nyanya módjára két kézzel szorítja, mindenféle cukrok kerülnek elő a retiküljéből, amikkel a folyton kaparó torkát gyógyitja, és persze mindig van nála ropi, arra az esetre, ha megéhezne. azon már meg se lepődök, hogy ő mindig mindenhol vagy fázik, vagy melege van, mindig rosszul van minden falat kaja után és a rövidet is kis kortyokban, csücsöritett nyanyaszájjal issza. de az évek során sajnos magamon is felfedeztem a nyanyásodás és trendyhez való hasonulás jeleit: a szííínházban, moziban már mindketten idegesitőn tapsra emeljük a kezünket, azonnal ahogy lemegy a függöny vagy jön a vége felirat, nálam kis üveg víznek kell mindig lennie, és a muppet show két öregasszonyához hasonlóan mi is mindig csak károgunk és fikázunk mindent és mindenkit és olyan ósdi mondatokat mondunk nem direkt, hogy "meg lesz még ennek a böjtje...", meg hogy: "ne is mondd, tisztára kivagyok..."

2.          Bár már mindketten dolgozó, azaz kereső nők vagyunk, régi csöves egyetemista korunkból belénkivódott, hogy a legolcsóbb a legjobb, pláne, ha ingyen van. Gyakran még mindig összeszorított szájjal fizetjük ki az 500 ft-os belépőket, vagy kisüvegbe visszük be szórakozóhelyekre az italt, és minden, ami ingyen van, azt pofátlan módon tesszük a szánkba, vagy éppen kistáskánkba. (Erre remek példa wendy esete az olcsó büfével: jópár éve a szabóervinben, zárás előtt nem sokkal bemondták, hogy a büfében minden féláron van, wendy meg mint, egy kis bolha felpattant, és őrült módjára kezdett lerohanni a lépcsőn, közben azt kiabálta, hogy "siessünk, siessünk, mert elfogy minden", de a sietségnek meglett a böjtje, mert szegény annyira elvágódott, hogy legalább három lépcsőfokon keresztül bukdácsolt lefelé, a körülötte levő emberek nem birták visszatartani a röhögésüket és ezért nemtúl őszinte aggódással kérdezték tőle, hogy "jól vagy, minden rendben?" mire pedig sajgó fenékkel lebotorkált a büfébe, kiderült hogy csak a húsos szenyákra és a habos sütikre vonatkozik a kedvezmény - wendy meg vega és utálja a habos sütit- szóval csak egy szar nyers pogácsát tudott venni a béna - persze rendes áron.)

3.        trendyvel elég gyakran szembesülünk a bevitt alkoholmennyiségből adódó pisilés és a tömött női vécék elötti órákig tartó várakozás nyomasztó probémájával, ezért ha már a férfi vécébe se tuduk benyomulni, inkább a természet lágy ölét választjuk. így történik, hogy a szigeten állandó program a bokorba pisilés és így cselekedtünk régen a ráckertben is, megmásztuk a dombot, azt csá. viszont be kell valljuk, hogy kétszer az is előfordult, hogy a városban bandukolva annyira ránk jött a szükség, hogy nem bírtuk ki a következő szórakozóhelyig, hanem ott az utcán két parkoló kocsi közé pisiltünk.

4.       trendy egy idomulós kis kurva. azért neveztem el így, mert mindig bólogat valakinek a gondolatmenetére, aztán egy másik ember mondja az ellenkezőjét, erre ő azonnal, "igen, igen, jól beszélsz". szép példája ennek tesco zsolti bulija évekkel ezelött, amikoris regeteg ismeretlen ember között, montuk egymásnak, hogy huh, vigyázzunk, lehet hogy vannak rablók is... (ugyanis trendy a rablóktól is nagyon fél), ezért   már majdem bepakoltuk egy titkos sarokba a cuccainkat, majd boldogan vegyültünk volna el, de ekkor asszem belányi odaszólt, hogy minek rejtegetjük a táskánkat, hiszen itt mindenki ismerős, nincs itt semmi félnivaló. erre jött az idomulós kis kurva, hogy "jó! én nem is akartam eldugni, wendy a béna aggódó", elötte egy perccel még persze nekem magyarázta, mennyire kell ám itt vigyázni.

5.       wendy nem elég, hogy legtöbbször idegbeteg módon akad ki apró-cseprő dolgokon, hanem folyton elveszti valamilyét: sapkáját, táskáját. ekkor elviselhetetlenül nyávogni, kiabálni, sírni és toporzékolni kezd, mi meg hiába nyugtatgatjuk. sőt legtöbbször biztosak vagyunk benne, hogy nemis hagyta el, hanem tuti otthon van az a sapka pl. az asztalán. és persze mindig nekünk lesz igazunk, wendy meg aztán nem győz mentegetőzni...